Kézilabda szakosztály
Edzőink:
Szűcs Lajos
2004 óta tanít a Bocskai István Református Oktatási Központ Általános Iskolájában testnevelőként és református hitoktatóként. 2009 óta heti rendszerességgel tart atlétika edzéseket átlagban 25-30 I-IV. korcsoportos tanulóknak. Diákjaival többször ért el kiemelkedő eredményeket, mind egyéni mind csapat versenyeken. (Pl.: Református Általános Iskolák Országos Atlétikai Bajnoksága csapat bajnoki cím). Az edzéseket nyáron sem szüneteltetjük hosszú időre, júliusban két turnusban atlétika táborban vehetnek részt a gyerekek.
2012 óta labdarúgó edzőkéni is tevékenykedik. Kezdetben az intézményi Bozsik-program keretei között, majd a Halásztelek FC U7-es csapatánál kezdett el edzősködni.
2019-ben új kihívás jelent meg a pályáján: a Magyar Kézilabda-szövetség és a Halásztelki BSE keretein belül kezdett el szivacskézilabda edzéseket tartani az intézmény első évfolyamos diákjainak.
Szűcs Lajos úgy véli, hogy ezek a sportok alsós korban elkezdeve nagyon jól fejlesztik a gyerekek koordinációs képességeit. Az alsós tanítók visszajelzései alapján a sportoló gyerekeknél jobb koncentrációt és kevesebb tanulási nehézséget tapasztaltak.
András-Pap Nikolett
András-Pap Nikolett vagyok, a mozgásnak és a sportnak elkötelezett híve, sokak szerint már-már megszállottja.
Lassan 20 éve az életem szerves része a kézilabda. Először játékosként, majd később edzőként is megmérettettem magam. Ahhoz, hogy az életemben a sport ilyen szinten központivá válhasson, fontosnak tartom megemlíteni a családomat, hiszen nélkülük nem ment volna. Az aktív sport sok lemondással jár, de emellett sok barátot, önfeledt pillanatot köszönhetek neki.
„A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” – Ernest Hemingway
2015-ben kezdtem kézilabda edzői pályafutásomat az utánpótlás nevelésben. Célom a kézilabda és a rendszeres sport megszerettetése a gyerekekkel. Találkozzunk a pályán!
Gálfalvi Áron - (testnevelő, edző)
998-ban végeztem a Testnevelési Egyetemen, azóta tanítok testnevelőként, mellette folyamatosan edzőként is dolgoztam. Végzettségeim: edzőként 2004-ben szakedzői, 2020-ban EHF Mesteredzői fokozat. A szivacskézilabdától a legidősebb utánpótlás korosztályig minden korosztállyal dolgoztam (Angyalföldi Sportiskola,BSE - MTK, Kispest NKK, Vasas SC). Eddigi pályafutásom eredményei bajnoki címek, eredményes belföldi és külföldi tornákon való szereplések, valamint edzőtáborok, tornák szervezésében is jártas vagyok.
Edzés időpontok 2023 szeptembertől:
Lajos edzései (első osztályosok):
Hétfő: 14:00-15:00
Kedd: 14:00 - 15:00
Csütörtök: 14:00-15:00
Nikolett edzései:
Kedd : 15:30-16:30
Szerda: 15:30-16:30 - szeptember 22-től változik
Péntek: 15:30-16:30
Áron edzései:
Hétfő: 16:30-17:30
Kedd: 16:30-17:30
Csütörtök: 16:30-17:30
Az edzésekkel kapcsolatban érdeklődni András-Pap Nikolettnél a +36 20 283 0546-os telefonszámon, vagy az info[at]halasztelki-bse[dot]hu e-mail cÍmen lehet.