Letették az alapkövet
Letették a Bocskai István Református Oktatási Központ és a Halásztelki BSE kézilabdacsarnokának alapkövét július 14-én.
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke áhítatában egyebek mellett arról beszélt, hogy a sport arra tanít, mit jelent külső és belső fegyelemmel élni.
Az építkezés a hitről is szól és a jövőről, mert aki kőből épít, az a jövőnek épít - mondta.
Papp Kornél, az oktatási központ főigazgatója az eseményen felidézte, hogy 2015-ben alakult meg az iskola mellett a Halásztelki Bocskai István Sportegyesület (Halásztelki BSE), és elsőként a vívószakosztály jött létre, majd 2018-ban elindult a kézilabda-szakosztály is. 2019-ben a Halásztelki BSE elnyerte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) támogatását, amelynek segítségével 23,3 millió forint társaságiadó-felajánlást gyűjthetett, és ennek segítségével elkészülhettek az engedélyezési és a kiviteli tervek. Tavaly októberben az MKSZ 690,3 millió forint támogatást ítélt meg, amelyhez a Bocskai István Református Oktatási Központ 293,6 millió forint önrészt biztosít.
Az ünnepi eseményen Bóna Zoltán, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az intézmény a 2 évestől a 20 éves korosztályig szolgálja a fiatalokat.
Szabó Tibor polgármester arra emlékeztetett, hogy az eredetileg mezőgazdasági szakmunkásképző iskolaként létesített középiskola fenntartói jogát 1999-ben vette át a református egyház, az intézménynek jelentősen átalakult a feladatellátása és emelkedő pályára állt.
Az MKSZ képviseletében Rupp István versenyigazgató úgy fogalmazott, hogy egy dinamikusan fejlődő fiatal városhoz és egy olyan közösséghez kerül a támogatás, amelyik tenni akar és akik számára ugyanolyan fontos a közösségépítés, mint a kézilabdasport.
Az új, kétszintes sportcsarnok összterülete 2500 négyzetméter, és várhatóan jövő szeptemberre készül el.